dobaimary

Az én szótáramban a Nő  határozott, céltudatos, nyitott az új dolgok fele, gondoskodó, családcentrikus, optimista, ápolt, stílusos, vonzó, izgalmas,intelligens, kitartó, türelmes, rejtélyes, jó időbeosztó, humoros és probléma megoldó.

Kicsit feltettem a mércét, tudom...

Napjainkban NŐnek lenni nem kis feladat. A társadalom, a környezet, a családi háttér, a párkapcsolat mind mind befolyásoló tényezők. Van egy megfelelési kényszerünk,  másnak megfelelni, más kedvébe járni, ami által csorbul az egyéniség.

Vegyük sorjában a legalapvetőbb fogalmakat

A Nő már kiskorában  a szépre, a gondoskodásra van nevelve: rózsaszín, lila, piros ruhák,  kiegészítők, babázás, főzőcskézés. Ekkor  tevődnek le az alapok. Ezután az óvoda, az iskola játszik fontos szerepet. Itt jön be a nagyobb lányok stílusának, viselkedésének a majmolása, a trendek követése, kitűnés a közösségből, a másik fél figyelemfelkeltése.

Ahogy telnek az évek a kislányból  NŐ lesz. Megannyi szerepnek kell eleget tenni.

Párkapcsolat

Az ember társas lény, vágyik arra megtalálja a párját, azt az embert aki kiegészíti . Napjainban egyre kevesebb a kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus párkapcsolat.  Jól mondják, hogy egy párkapcsolat nagyban függ a Nőtől. Van egy kifejezés: A férfi a fej, a nő a nyak. A fej arra fordul amerre a nyak irányítja. A Nő, ahogy kezeli a Férfit, ahogy lereagál egyes szituációt az határozza meg a kapcsolatukat. Mi Nők, mindig mindent agyonkomplikálunk, ezzel ellentétbe a Férfiak frappánsabban egyszerűebben oldanak meg helyzeteket. A Nő mikor elkezd agyalni, teóriákat gyártani Isten segítse meg a  Férfiakat túlélni mindeztJ, hogy tudják kellő higgadtsággal lereagálni.  Legtöbbször a kommunikáció hiánya rombolja szét a kapcsolatokat.

Szeretetnyelv

Nekünk Nőknek mást jelent a boldogság.  Nem erőltethetjük párunkra a mi elképzeléseinket. Megkell értenünk  a mellettünk levő Férfi Szeretetnyelvét: ő mit szeretne, mitől érzi jól magát,  tiszteletbe kell tartanunk a magánszféráját. Ha hajlandóak vagyunk kompromisszumra akkor sokkal gördülő mentesebb   a kapcsolatunk.

Kitartás, határozottság

Egy Nő legyen magabiztos és határozott.  Tudja, hogy mit akar, legyen céltudatos és merész. Egy erős Nő képét adja magáról, akire felnéz a környezete. Álljon ki döntése mellett, bármi áron és vállalja tettének a következményét.  Régebben a Nők sokkal kitartóabbak voltak. Persze mindenki mondhatja az más világ volt, más igények, lehetőségek, más mentalítás. Mégis valahol ezelőtt is a párkapcsolat alapja ugyanaz volt mint napjainkban. Ami megromlott nem eldobták, hanem megjavították. Többet dolgoztak az “ügyön” mint manapság, a gyerekek érdekében.  Azzal is egyetértek, hogy ami nem megy azt nem jó erőltetni, viszont egy-két próbát, erőfeszítést  megér tenni érte. Dolgozni kell egy kapcsolaton, meg kell érnie bizonyos helyzetek normális lereagálására. DE!Mindkét félnek kell akarni.

Összekapcsolva a régi felfogást a maival, a híres francia divattervezőnő Coco Chanel gondolatait osztom meg.

Coco Chanel (Saumur, 1883. augusztus 19. – Párizs, 1971. január 10., )  forradalmasította a nők öltözködését, megváltoztatta a divatot és történelmet írt kollekcióival, melyek azóta igazi legendává váltak. A híres francia divattervezőnő azonban nemcsak különleges ruháiról, terveiről volt híres, hanem egy-egy, azóta már szállóigévé vált mondásáról is.

1. „Ahhoz, hogy valaki pótolhatatlan lehessen különlegesnek is kell lennie!”

2. „Húszévesen az arcodat a természettől kapod. Harmincéves korodra az arcod vonásait már az élet formálja, de ötvenévesen már azt az arc lesz a tiéd, amit megérdemelsz.”

3. „A divat múlandó, a stílus örök.”

4. „Hova kell a parfümöt fújni – kérdezte tőlem egyszer egy fiatal nő. Azt válaszoltam neki, hogy oda, ahova csókot szeretne kapni.”

5. „Egy lánynak két dolognak kell lenni: előkelőnek és mesésnek.”

6. „Öltözz rongyosan, és a ruhára fognak emlékezni; öltözz kifogástalanul és a nő emléke marad meg bennük.”

7. „Ékítés, micsoda tudomány. Szépség, micsoda fegyver. Szerénység, micsoda elegancia.”

8. „Nincs idő az unalmas monotonitásra. Csak a munkára és a szerelemre van idő, semmi másra.”

9. „Nem értem, hogy egy nő hogyan hagyhatja el a házat anélkül, hogy egy kicsit rendbe szedné magát – még akkor is, ha csak illendőségből. Hiszen sosem tudhatja, hogy nem aznap randevúzik-e a végzetével. És ha már a sors úgy akarja, akkor jobb, ha csinosan néz szembe a végzettel.”

10. „A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.”

Forrás: LDN Fashion

Lám, lám mennyire aktuális most is!

Pár tanács Tőlem Neked!

• Egy Nő legyen lelkes, élettel teli, vidám, mosolyogjon! Legyen kisugárzása!
• Gondolkodjon pozitívan!
• Vallom, amit kisugárzunk környezetünk fele,  ahogy gondolkodunk, ahogy beszélünk, ahogy viselkedünk az vissza hat ránk. Ebből alakul ki a mi kis világunk. Teremtsd szebbé, harmonikussá környezetedet!  
• Ne a divat szerint élj, hanem légy egyéniség! Folyamatosan fejleszd magad!
•  Keresd meg azt a tulajdonságodat, amiben jó vagy és építkezzél rá! Mindenki jó valamiben, mindenkit az Isten egy különleges adottsággal teremtett.
• Légy egyedi!Vállald önmagad!
• Sportolj, olvass sokat!
• Legyen egy egészséges énképed!
• Ne a problémán rágódj, hanem a megoldásán! Ne komplikáld túl a dolgokat!
• Egy Nő szépségét nem a fizikai adottságai határozzák meg, hanem a kisugárzása.  A szemében rejlő csillogás és energiája.

És

Akkor egy röpke levél

Kedves Férfiak,

Tiszteljétek a NŐT!Annyi szerepnek kell eleget tenni: jó anya, feleség, vonzó nőnek egyaránt kell lenni. Ebben a rohanó világban nem könnyű ám! Tudjátok, akkor vagytok igazán belevaló csávók, ha felemelitek a NŐT. Na, ez a kihívás! Lepjétek meg kedveseteket, tegyetek feléjük apró  gesztusokat!  Nem kell nagy dolgot! Hallgassátok meg őket türelemmel!

Mutassátok ki, hogy Ő egy értékes kincs számotokra. Szeressétek a Nőt! :)

Ha figyelmesen szétnézünk közvetlen környezetünkben, rájövünk mennyi csodás, példaértékű emberrel vagyunk körülvéve. Számomra egy igen kedves barátnőt szeretnék bemutatni.

Gáspár Krisztina székelyföldi, baróti édesanya. 2002-ig fogtechnikusként dolgozott, majd jött a második gyermek. A kismama rendszeresen járt felülvizsgálatokra, minden rendben volt a terhesség nyolcadik hónapjáig. Ekkor vették észre az orvosok a rendellenességet: a baba hasában észleltek valamit, amit nem tudták beazonosítani. Krisztinának nyolchónaposan kellett, hogy megszülje második kislányát, Kincsőt.

„Amikor Kincső megszületett, rögtön kiderült, hogy Down-szindrómás, de nekem akkor nem mondtak semmit. Többszöri hazatelefonálgatás után, itthonról vették fel a kapcsolatot a korházzal. Akkor tudtuk meg az azonosítatlan problémát: a hasában látható rendellenesség a zárt fenéknyílás volt. Rögtön műteni kellett. Hét-nyolc hónapig a Kincső vastagbelét ki kellett vezetni a hasfalán, 12 műtétre volt szükség, egy évnél többet voltunk korházban. Három hónapot korházban töltöttük egy hónapot itthon, az intenzív osztály volt a fő otthonunk.”

Így emlékszik vissza az édesanya arra az időszakra:

„Az orvosok felvilágosítottak, hogy ne én legyek a kislányom személyes gondozója, kössem le valamivel magam, a gondolataimat, mert hanem egy idő után magamba roskadok. Így lett az apukája a személyes gondozó. A fogtechnikus munkaprogrammal nem tudtam volna rendezni Kincsőt, ezért úgy döntöttem, hogy felmondok, más szakmát választok, amelynek köze van a leányom betegségéhez. Elvégeztem két egyetemet: a pszichológiát és a pedagógiát. Két gyermek mellett csak éjszakánként tudtam tanulni. Kincsőnek köszönhetem, hogy fennebb léptem, hogy bele mertem vágni az újba, és tovább tudtam tanulni. Így kezdtem el dolgozni az oktatásügyben. A speciális osztályhoz ragaszkodtam, mert tudtam, hogy ez mivel jár.”

Rákészülni egy ilyen helyzetre nem lehet. Feldolgozni, elfogadni nagyon sok lelkierőre és lélekjelenlétre volt szüksége az édesanyának.

„Most úgy érzem, tudok beszélni erről. Mindig szerettem volna bemutatni Kincső esetét, de sokáig úgy éreztem, nem vagyok elég erős. Úgy tartom, hogy amekkora terhet kapsz, annyi erőt is ad hozzá a jó Isten. Én így tudtam ezt eddig csinálni. Kezdetben nagyon nehéz volt. Minduntalan feltettem magamnak a kérdést, hogy miért, miért kellett ennek velem megtörténnie? Ameddig a miérteken túlléptem, addig nagyon nehéz volt, most már túl vagyok, és nem rágódom. A családunk első perctől elfogadta a helyzetet, ez van, és ezt kell végig csinálni. Amikor megszültem Kincsőt, akkor szembesültem a Down-szindrómával, addig nem tudtam, hogy mit is jelent. Nagyon sok emberrel tartom a kapcsolatot, eszmecseréket folytatunk. Régebben felénk tabu volt ez a téma, nem is lehetett hallani, hogy létezik Down-szindróma. Pedig biztosan volt, csak nem volt ennyire nyilvános.”

Kincső gyermekkora és a mássága

„Kincsőnek nem szabadott kekszet, almát adni, mint más babáknak, neki mindent pépesíteni kellett. Hónapokig inkubátorban volt, nem lehetett része korai fejlesztésben, két és fél éves korában tanult meg menni, ötévesen beszélni. Nyolc éves koráig pelenkáztam. Amikor közösségbe kezdett járni, ekkor szembesültem a másság fogalmával: hova írassam óvodába, iskolába? Minden szülő keresi a legjobb óvó nénit, a legjobb óvodát, a legjobb környezetet. Ugyanígy voltam én is. Ragaszkodtam, hogy rendes óvodába járjon, de másrészt azon morfondíroztam, hogy az én szemszögemből lehet, hogy jó, ha normál csoportba jár, de vajon neki jó lesz-e? Vajon jó, ha bekerül egy húszas létszámú csoportba, ahonnan előbb-utóbb a gyermekek kiközösítik, mivel nem tud úgy haladni, mint ők? Speciális osztályba nem akartam adni, gondoltam, csak akkor íratnám ilyen csoportba, ha lennének ennyire súlyos értelmi fogyatékos gyermekek, mint ő, aki tíz percet nem tud nyugton ülni, nemhogy négy órát.

De mivel másképp működik Baróton a speciális osztály, így ő nem oda való, így került a Laura Házhoz. Itt az egyéni fejlesztés tudja előre vinni őt, a Laura Háznál szeretik egymást a gyermekek, ott nincs ujjal mutogatás, ők úgy és olyannak fogadják el egymást, amilyenek. Nem tévedtem, és láttam rajta a haladást szocializáció szempontjából is. Idő kell a fejlődéshez, minden nap van valami új, így apró lépésekből áll az előrelépés. Kincső az első gyermek a Laura Háznál, akit integrálni próbálnak egy normál osztályközösségbe. Látták rajta, hogy nem zavarja társait, ezért heti egy alkalommal Egyed Ágnes tanítónő osztályába járt, részt vett az órákon, táblára írt, környezetismeret órán magocskát ültetett, ezt itthon gondozta. Mindenhol helyt tudott állni, nem zavarta a társait. Ezért is megérné, ha teljesen sikerülne beilleszkednie.”

Az édesanya a Down-szindrómáról

„Ez a kór genetikai betegség. A Down-szindrómás emberek sejtjeiben a 21. kromoszómából – hibás sejtosztódás következtében – nem egy pár, hanem három darab fordul elő. Ezt triszómiának nevezik. Idősebb anyukáknál fordul elő, akik a biológiai órájukon túl vannak. Nálam nem lehet tudni, miért lett. Többféle Down-szindróma létezik, Kincső mozaikos eset, tehát nem is a legsúlyosabb, nem is a legenyhébb. Úgy kell számítani, hogy a korukhoz képest 4-5 évvel vannak lemaradva. Kincső 12 éves lesz decemberben, az IQ-a egy ötévesének felel meg. A Down-szindrómások háziasak, nagyon szeretik a tisztaságot, a rendet, a pontosságot. Ők az elsők, akik bármely kis változást észrevesznek, a megfigyelőképességük, memóriájuk, vizuális készségük az átlagosnál fejlettebb. Akit ők kiszemelnek maguknak, azt kedvelik, imádják, kimutatják az érzéseiket, bárminek örvendenek. Egyik végletből hamar átesnek a másikba, könnyen el tudnak keseredni. Szeretetéhesek, sokkal többet adnak, mint amennyit kapnak. Külsőleg mongoloidok, tehát vágott szeműek, másik jellemvonásuk a szabályos szemöldök, laposabb az arcuk, a nyelvük nagyobb, szűkebb a szájüregük, emiatt nehezebben beszélnek. Az átlagos növést nem érik el, alacsonyabbak, zömök a testtartásuk, hajlamosak a cukorbetegségre, az elhízásra, a tenyerükben megvan az a bizonyos majombarázda, a lábujjak közt nagy köz van, általában bokasüllyedésesek, befele lépnek, látásukkal is gondok adódnak.”

Jövőkép

„Elképzelni sem tudom, hogy mi lesz a Kincső jövője. Egyetlen egy cél, amit szeretnék elérni, hogy ne legyen senkinek a terhére. Amíg működik a Laura Ház, addig tudom, hogy a hovatartozása adott. Szeretném, ha megtanulná leírni a nevét, hogy legyen önálló, hogy el tudja látni magát, és tudjon majd egyedül közlekedni. Minden szülőnek azt ajánlom, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi, hogy fel kell vállalni a gyermeket, el kell fogadni, a társadalom felé kell merni nyitni. Én bárkivel bármiről elbeszélgetek. Az életben a szülők sokszor ütköznek nehézségekbe, de ha felvállalom a sorsomat, akkor tudatosan mindenre készen kell állnom.”

A külföldi élet és munkavállalás napjainkban egyre népszerűebbé válik. Egyre több fiatal, szülő dönt amellett, hogy elindul idegenbe szerencsét próbálni a jobb jövő kialakítása érdekében. Nehéz szívvel hátrahagyva a szülőföldet, a családot,  a gyermeket, a társat. Otthon, Székelyföldön egyre kevesebb a munkaajánlat és a lehetőség az érvényesülésre, ami lényegesen hátráltatja, és évekkel kitolja a fészekrakás, a család- és karrierépítés időszakát. 

Felmérésem eredményeit összegzem, erdélyi barátaimat kérdeztem arról, hogy hogyan látják a külföldön való érvényesülést és a kinti megélhetést.

 Lehetőség? Fotó: Varga Manassé

Álmok és beteljesülések

A középiskolás tanuló a jövőjét mindenképp külföldön, más környezetben, más emberek között képzeli el. „Kicsi korom óta ez az álmom, hogy próbára tehessem magam: mennyire tudok alkalmazkodni és teljesíteni idegen környezetben, ismeretlen emberek közt. Mindenkinek egyszerűbb, ha a jövőjét tekintve olyan utat választ magának, amelyen könnyebben tud érvényesülni”

 D. Á. a jobb lehetőség reményében költözött Budapestre. Elmondása szerint ebben fontos szerepet játszott tanulmányai folytatása, a munkahelye. „Budapesten sokkal több opció tárul itt elénk, mintha otthon próbáltunk volna szerencsét. De itt sem könnyű az elhelyezkedés. Kitartónak, türelmesnek és borzasztó megnyerőnek kell lenni ahhoz, hogy elnyerd a kívánt állást. Nehéz út, de megéri” – mondta. Hozzátette: az utat a fejlődéséhez viszonylag hosszú idő, két és fél év alatt sikerült megtennie, de megérte a küzdelmet, az eredmény pedig felülmúlta előzetes várakozását. De szeretek otthon lenni, mindig jó érzés hazamenni és a családommal együtt lenni. Igazából egyedül a karrier és a kikapcsolódási lehetőségek hiánya jelent akadályt abban, hogy otthon jól élhessek” – részletezte D. Á.

 Sz. F. Angliába jár idénymunkára. Általában tavasszal indul, és fél évig dolgozik kint. „Idén Németországot tűztem ki célul, az eddigitől más ágazatban, vagyis a húsiparban vagy építkezésben helyezkednék el. Nem akarok olyan sokat külföldön tartózkodni, csakis addig, amíg megvalósítom a terveimet. Úgy terveztem, hogy legtöbb 3-5 évet dolgozom kint, utána hazatérek. Én itt képzelem el a jövőmet” – szögezte le.

Hol van kolbászból a kerítés?

R. B. Barótról ruccant ki Budapestre. Saját tapasztalatait fanyar humorral osztotta meg. Mint mondta, távozásának oka az otthoni „túl nagy anyagi háttér” volt. „Gondoltam, hogy egy kis időre elmegyek világot látni, hadd tanuljam meg a nélkülözést és a hiány szó tényleges és teljes értelmét, hogy majd hazatérésemkor sokkal jobban tudjam értékelni azt a sok bőséget, amit a haza ad” – mondta. Szerinte „amíg nem tudjuk meg milyen távol lenni a hazától, és eljönni a szárnyai alól, egyedül a nagyvilágban, és amíg nem tapasztaljuk meg, hogy mennyire kegyetlen tud lenni ez az állapot, addig próbáljuk meg értékelni és szeretni azt, amink otthon van”. Ezzel együtt vélekedése szerint mindenkinek el kellene menni egy kicsit körülnézni, tapasztalatot szerezni. Sokan úgy gondolják otthon, hogy milyen jó a kint dolgozó fiataloknak… Ej, megfogtad az Isten lábát, gyere, fizess még egy kört, mert kint dolgozol. De meg sem gondolják, hogy akik elmentek, feladták az otthoni barátok mindennapi társaságát, a jó hangulatot, a bulis hétvégéket, a magukra maradt rokonokról, feleségekről, édesanyákról, egyáltalán a családról nem is beszélve. Én ezt bátorságnak tekintem, és nem senkit sem irigyelek, mert senki sem jókedvében jött el, hanem mert otthon valamiben hiányt érzett. ecsetelte tapasztalatait R. B.

Miért határok nélkül? Miért ne?

Először is ne szabj határokat magadnak! Az országok határai is megsemmisültek már! Miért félni? Mitől félni? Ha a határainkat nem lépjük át folyamatosan, nem tudunk fejlődni. Nyelvi problémák? Szerintem, ha ott vagy egy bizonyos országban, és köztük élsz, úgy tanulhatod meg a legkönnyebben az adott országban használt nyelvet.

 Nagyon fontos, hogy törvényes keretek között dolgozzál, az adott ország törvényeinek megfeleljél, például az orvosi biztosítás, a kötelező mindenféle dolgok terén.

Sz.E.B. frappáns gondolatait tárom elétek

A honvágy? Na, az néha napokra lerombol. Olyankor mindig arra gondolok, hogy egészségesek a szüleim és a testvérem, a két-három közeli barátnőm élete is rendben van. Azzal, hogy itt vagyok, vész esetén anyagi támogatást tudok nyújtani nekik, de ha otthon lennék, akkor nem tudnék jobban mellettük állni.

Mindenkit bátorítanék, hogy vegye saját kezébe az életét, mert csak magunknak teremthetjük meg a jobb jövőt. Sajnos, a külföldet kell választani, hogy később kényelmesen élhessünk otthon. Talán jobb is így, mert így látod igazából a világ működését, és önmagadat is.

Hosszú távon arra gondolok, hogy otthon szeretnék élni, de a nyugdíjas éveimben remélem, valahol Olaszország partjain kócolja a szél a hajamat.

A mindenkori hazavárók

Néhány szülőt is megkérdeztem. T. I. úgy vélekedett: több tényező és nézőpont határozza meg a fiatalok döntését. Szerinte „van, aki tovább akar tanulni, és külföldön akarja fejleszteni magát; van, aki több pénzt szeretne keresni, és ezért megy külföldre, mert az itthoni fizetések mellett nehezen érheti el megvalósításait. Mi, szülők szeretnénk magunk mellett tudni a gyermekeinket, de a döntés az övék, és ezt el kell fogadnunk.”

 M. Gy. szerint a fiatalok azért vállalnak külföldi munkát, mert  itthon nem találnak munkát, s ha igen, akkor sincsenek tisztességesen megfizetve. „Egy itthoni keresetből szülői segítség nélkül sohasem tudnak lakást vásárolni, arról nem is beszélve, hogy ha gyermeket vállalnak, milyen nehéz eltartani a kicsit, és megadni neki mindent, amire szüksége van” – részletezte M. Gy. hozzátéve: „Nem baj, ha a fiatalok egy időre elmennek, mert odakint nőnek fel igazán, az a fontos hogy egy idő után hazajöjjenek.”